Októberben érkezik a BUSINESS INSIDER Global Trends Festival

Október 19-én startol el a koronavírus-járvány üzleti hatásait kutató nemzetközi BUSINESS INSIDER Global Trends Festival. Az első globális szinten megrendezett, ötnapos interaktív online konferencia négy színpadon várja az érdeklődő vállalatvezetőket, vállalkozókat és befektetőket.

Október 19-23. között ötnapos interaktív programmal, a tudományos világ és az üzleti élet meghatározó vezetőinek részvételével zajlik majd a BUSINESS INSIDER Global Trends Festival. A különböző időzónákból, összesen négy színpadról jelentkező online konferencia a koronavírus-járvány világgazdaságra gyakorolt hatásait olyan szakemberek előadásain keresztül veszi górcső alá, mint Reed Hastings, a Netflix társalapítója és CEO-ja; Nouriel Roubini közgazdász, a New York-i Egyetem professzora; Sebastian Thrun, a Kitty Hawk vállalat CEO-ja, az Udacity társalapítója és igazgatósági tagja, a Google volt igazgató-helyettese; Poppy Gustafsson, a Darktrace CEO-ja; Sergio P. Ermotti, az UBS Group AG vezérigazgatója; vagy Christoph Franz, a Roche Holding AG igazgatótanácsának elnöke.

A BUSINESS INSIDER Global Trends Festival öt fő témakör mentén vizsgálja a koronavírus hatásait, ezek: Üdv a jövőben (Welcome to the Future); Változó társadalmak (Shifting Societies); Fenntarthatóság (Sustainability), Technológia (Technology) és Szervezet (Organization). A szervezők arra buzdítják a program iránt érdeklődő vállalatvezetőket, vállalkozókat és befektetőket, hogy csatlakozzanak az interaktív online adásfolyamhoz, melybe a világ bármely pontjáról be lehet kapcsolódni. A több mint 60 órás, számos workshoppal, szakmai vitával és előadással gazdagított konferenciának a Globális színpad mellett három földrajzi régiót szimbolizáló regionális színpad – az Amerikai Egyesült Államok színpada, a Londonból, Berlinből és Varsóból jelentkező Európai színpad , valamint az Újdelhiből és Tokióból jelentkező Ázsiai/Csendes-óceániai színpad – ad otthont. Az esemény jegyértékesítési felülete augusztus 10-től a BUSINESS INSIDER Global Trends Festival honlapján érhető el.

A BUSINESS INSIDER Global Trends Festival előadói között megtalálható többek között Felix Oberholzer-Gee, az üzleti tudományok Adreas Andresen professzora a Harvard Business School-tól; Marc Walder, a Ringier AG CEO-ja; Alain Dehaze, az Adecco Csoport vezérigazgatója; Philip Vanhoutte, a Future of Work vezérigazgatója, remote team management szakértő; Marcel Salathé, az EPFL professzora, digitális epidemiológus és a svájci Nemzeti Tudományos Koronavírus Munkacsoport tagja; Bob Dignen, az International Leadership Performance és a York Associates igazgatója; Jean-Francois Manzoni, a Lausanne-i International Institute for Management Development elnöke, valamint Jennifer Jordan, az IMD vezetési és szervezeti magatartás professzora.

"Mint minden másnak, még a válságoknak is van pozitív hozadékuk: felgyorsítják a fejlődést, az előrehaladást. A koronavírus-járvány lezárultával semmi sem tér vissza a régi kerékvágásba. Míg egyes iparágak teljesen megszűnhetnek, a helyükön újak születnek, és ezzel együtt a gondolkozás, a munkavégzés és az emberek közötti interakció módja is átalakul. A BUSINESS INSIDER Global Trends Festival az a fórum, amely teret enged a következő évek lehetséges forgatókönyveiről szóló gondolatoknak és vitáknak. Mely platform lehetne alkalmasabb arra, hogy globális szinten kiemelkedő előadókat és eltérő álláspontokat hozzon össze, mint a világ első számú üzleti hírportálja, a BUSINESS INSIDER?" – foglalta össze a konferencia küldetését Mathias Döpfner, az Axel Springer SE vezérigazgatója, a BUSINESS INSIDER Global Trends Festival nagykövete.

 


Mathias Döpfner

"Számunkra az online térben való megjelenés egyben a globális térhódítás lehetőségét is jelenti. Büszkeséggel tölt el, hogy a konferencia – amelyet Lengyelországban alapítottunk és hoztunk létre – idén egy kiemelkedő nemzetközi eseményként, online formában tér vissza. Megragadva a koronavírus-járvány okozta válságban rejlő lehetőséget, egy olyan rendezvényt álmodtunk meg, amely egy elismert szakmai fórumként új megvilágításba helyezi korunk kritikus problémáit és egyben hatékonyabb vezetésre ösztönöz. Izgatottan várjuk a közélet, a politika és az üzlet világából érkező kivételes előadókat, akik egyfajta “látnokként”, szakértő szemmel, tapasztalt vezetőként nyújtanak iránymutatást azzal kapcsolatban, hogy miként lehet sikeresen boldogulni a poszt-koronavírus jelentette jövőben." – mondta Mark Dekan, a Ringier Axel Springer Media cégcsoport CEO-ja.


 
Mark Dekan

"A globális üzleti közösség válaszúthoz érkezett. A sikert vagy a kudarcot azok a döntések fogják meghatározni, melyeket a körülöttünk kialakuló új valósághoz és az előttünk álló bizonytalan jövőhöz való alkalmazkodás érdekében kell meghoznunk, még akkor is, ha egyes trendek egyre megállíthatatlanabbnak tűnnek. Büszkék vagyunk a Business Insider Lengyelország csapatára, amely a Global Trends Festival konferencia társszervezőjeként időszerű vitát kezdeményezett, hogy megvilágítsa mindazon kihívásokat és lehetőségeket, amelyekkel a vállalatok világszerte szembesülnek." – nyilatkozta Henry Blodget, társalapító, az Insider Inc. vezérigazgatója és szerkesztőségi igazgatója, a BUSINESS INSIDER Global Trends Festival nagykövete az esemény aktualitásáról.


 
Henry Blodget

A BUSINESS INSIDER Trends Festival konferenciát szervező nemzetközi csapatot az üzleti lap lengyel, amerikai, brit, német, japán és indiai kollégái alkotják, a rendezvény nagyköveti teendőit Mathias Döpfner és Henry Blodget látják el. A BUSINESS INSIDER Trends Festival szakmai eseményt korábban Varsóban rendezték meg, melyen több mint 120 nemzetközi előadó mellett közel 3000 lengyel és külföldi vendég vett részt.

A konferenciával kapcsolatos minden további információ a https://trendsfestival.com/ weboldalon olvasható.

 

Előadóink


Az álomjövő nem jön el magától! Ahhoz, hogy álmaink, vágyaink meg is valósulhassanak, tervezésre és aktív cselekvésre van szükség. Előadónk segít, hogy rálátást nyerj arra, milyen lépések szükségesek egy-egy komolyabb cél eléréséhez. Ezenkívül megtudhatod azt is, miért fontos, hogy legyen hosszú távú pénzügyi stratégiád, mit jelent a pénzügyi tudatosság és a pénzügyi intelligencia a személyes pénzügyeink területén. Választ kapsz arra a kérdésre is, hogy a nők tényleg kockázatkerülőbb befektetők-e. Mennyi hosszú távon a túlzott óvatosság ára? Hogyan használd jól a pénzpiaci szereplők szolgáltatásait és miért elengedhetetlenül fontosak a speciális női pénzügyi programok? 

Dr. Árvai Anita tízéves jogi pályafutást hagyott maga mögött, hogy megnyissa a saját éttermét, a Veganeeta Home-ot Balatonalmádiban. A döntésére egy komoly betegség és a vegán életmód is hatással volt. Ma már biztos benne, hogy így teljes az élete, és amellett, hogy sikeres üzletasszony, saját könyvet is ír, szerepelt a GLAMOUR Book exkluzív kiadványunkban is 2021-ben. Ismerd meg inspiráló történetét!

Ha makaron, akkor Chez Dodo, de ma már csodás francia, kézműves süteményeket is kóstolhatsz a Budapest belvárosában található üzletben. Szalai Dóra, a makaronmanufaktúra megálmodója magával ragadó, pozitív személyiség, és amit létrehozott, pontosan ezt az elbűvölő, ellenállhatatlan világot jeleníti meg. Sokat tanulhatsz tőle!

Ismerd meg a Creppy Palacsintaház étterem megálmodójának sikersztoriját; vállalkozása az elmúlt években az egyik legnépszerűbb és legkülönlegesebb egységgé feljlődött. A nevéhez fűződik a Creppy Franchise System, mely számos hazai és nemzetközi díjat is elnyert. 2019-ben beválasztották a világ legígéretesebb franchise rendszerei közé, a Nemzetközi Franchise Szövetségtől Las Vegasban vehette át a rangos elismerést. Hogyan épít palacsintabirodalmat? Megtudhatod!

Érdekel, hogyan tud a márkád növekedni egy kockázatitőke-befektető segítségével? Kíváncsi vagy olyan hazai és globális sikertörténetekre a divat világából, amik mögött egy intézményi befektető is állt? Hallgasd meg Dietrich Péter, a Hiventures Divat & Design tőkeprogram befektetési igazgatójának előadását arról, hogy milyen üzleti döntéseket érdemes meghozni annak érdekében, hogy márkád a leghatékonyabban tudjon skálázódni, és minél hamarabb kilépjen a nemzetközi piacra!

Minden vállalkozás életében vannak mérföldkövek, célkitűzések, a megfelelő fejlődéshez elengedhetetlen a biztos pénzügyi háttér. Egy újabb fejlődési lépcső megugrásához időnként pénzügyi segítségre van szükség. Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója segítségével minden hasznos információt megtudhatsz a banki hitelekről, Pap Sára üzletasszony pedig a sikerei mellett a pénzügyi támogatással kapcsolatos tapasztalatait is megosztja veled.

Egy vállalkozás alapításához nem elég egy jó ötlet. Rengeteg előkészítéssel és tanulással jár, hogy megvalósíts egy sikeres üzletet. A vállalkozás elindítása után is fontos a fegyelem és a figyelem, hogy stabilan, fokozatosan tudjon fejlődni a céged. A kritikus első két évhez kapsz most öt nagyon hasznos tippet, hogy hosszú távon sikeres legyél! 

Két sikeres műsorvezető, akiknek fontos, hogy gondoskodjanak a jövőjükről. Hisznek az álmaikban, a tudásban, és a refelktorfényen kívül, de ahhoz kapcsolódóan, új területen egyengetik karrierjüket. Rebeka Kinda Clothing ruhamárkájával robbant be a divat világába, Ramóna pedig Mona Managment ügynökségével hazai hírességeket, influenszereket képvisel.

A vállalkozás céljának pontos kijelölése, valamint üzletasszonyként és magánemberként megfogalmazott céljaink összhangja fontos alapköve a vállalkozás hosszú távú működésének. Ha tudjuk, mit szeretnénk megvalósítani, láthatóvá válnak az irányok és a lehetőségeink. Nyitott szemmel és füllel járva észrevesszük azokat a tényezőket, melyek segítenek bennünket vállalkozói utunk során. Ha a fókuszt megtartjuk, láthatóvá és érthetővé válik számunkra az is, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre. Ezen a szemüvegen keresztül szeretném az előadásomban bemutatni, hogyan érdemes felkészülni a fejlesztési források, köztük az EU-s támogatások fogadására, és mivel tudunk ehhez kézzelfogható segítséget nyújtani a SEED Alapítvány részéről.

Gondol a jövődre! Intelligens nőként már most érdemes készülni a nyugdíjas éveidre. Szakértőnk elárulja, hogyan állj neki, hogyan teheted a pörgős éveid utáni pihenős időszakot felhőtlenné. A szakember praktikus segítséget nyújt, és segít az öngondoskodásban. Vajon az életkorodnak megfelelő szolgálati idővel rendelkezel? Vajon jelenleg mekkora nyugdíjra lennél jogosult, ha ezekkel a kondíciókkal dolgozol, takarékoskodsz tovább? Korai nyugdíjat tervezel? Hogyan sikerülhet?